Friderikusz Podcast cover art

Friderikusz Podcast

Friderikusz Podcast

By: Friderikusz Sándor
Listen for free

About this listen

A Friderikusz Podcast az igazság elfogulatlan keresésének elkötelezettje. Friderikusz Sándor a politika, a gazdaság és a pénzügyek, a tudomány, a mesterséges intelligencia, a kultúra és az életmód legfontosabb kérdéseit úgy közelíti meg, hogy ezeket az összetett témákat alapvető elemeikre bontja. Itt a helyük a tudáskeresőknek, az álmok építőinek és mindenkinek, aki készen áll arra, hogy magasabb szintre emelje gondolkodását. Minden második-harmadik csütörtök este 8 órakor friss tartalommal jelentkezünk.Friderikusz Sándor Social Sciences
Episodes
  • A SZÓLÁS SZABADSÁGA: Umbulda volt a MÁV-nál? 2005. /// Friderikusz Archív 346.
    Jul 28 2025

    346 MAVLehet, hogy csak látszat volt, de 2005-ben minden jel arra utalt, hogy a 130 milliárd forint ÉRTÉKŰ, 30+30 villamos motorvonat szállítására és karbantartására kiírt pályázat sorsa előre eldőlt – történjék bármi is, azt csak egyetlen pályázó, a svájci Stadler nyerhette el. Ugyanis a MÁV háromszor is így döntött, annak ellenére, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság korábban kétszer is megsemmisítette ugyanezt az eredményt.

    A történteknek 2005-ben Friderikusz Sándor megpróbált utána járni, megszólaltatva az ügyben érintett minden illetékest: Gaál Gyulát, a MÁV akkori elnök-vezérigazgatóját, dr. Deli Bettyt, a Közbeszerzési Döntőbizottság elnökét, valamint a MÁV felügyelőbizottságának két tagját, Szántó Jánost és Gaskó Istvánt.

    A riport-összeállítás második részében Ökrös András is elmondta a véleményét, aki korábban a MÁV vezérigazgató-helyettese volt, de épp ezzel az üggyel összefüggésben menesztették.

    Ez a csaknem háromnegyedórás archív összeállítás világos képet ad arról, hogy húsz éve hogyan zajlottak például a közbeszerzések egy nagy állami vállalatnál – és talán arról is, hogy a helyzet nem sokat változott azóta sem.

    Ha megnézik-meghallgatják ezt a mi 2005-ben készült felvételünket, érdemes utána elolvasniuk az index.hu kétrészes cikksorozatát ennek az ügynek a színfalak mögötti történéseiről:


    - az index-cikk első része:

    https://index.hu/gazdasag/magyar/mavIT050816/


    - az index-cikk második része:

    https://index.hu/gazdasag/magyar/MAVig20824/



    Hogyan támogathatja a munkánkat?


    - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket:

    https://www.donably.com/friderikusz-podcast


    - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:

    https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast


    - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak:

    Név: TV Pictures

    Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081

    Közlemény: Podcast-támogatás


    Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):

    HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000

    BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB


    Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!


    Kövessenek, kövessetek itt is:

    youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast

    Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast

    Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast

    Amazon Music: https://music.amazon.com/podcasts/a159b938-d63e-4927-9e9b-bea37bc378d3/friderikusz-podcast

    Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g

    Youtube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14r

    Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi

    Deezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535

    Show More Show Less
    45 mins
  • INTERJÚ A MESTERSÉGES INTELLIGENCIÁVAL (MI) - Tilesch György MI-szakértő / Friderikusz Podcast 122.
    Jul 17 2025

    Már nem a jövő, hanem nagyon is a jelen része a mesterséges intelligencia (MI), amely szédítő tempóban alakítja át a gazdaságot, az oktatást, az egészségügyet, de még a médiát is – és túlzás nélkül hamarosan életünk szinte minden rezdülésére hatással lesz. Bár az MI kínálta lehetőségek valóban lenyűgözőek, a legfontosabb kérdés mégis az, hogy milyen szabályozás és emberi kontroll mellett alkalmazzuk – különösen, ha munkahelyeket veszélyeztet, eltorzítja a valóságot, vagy önálló döntései kiszámíthatatlanná válnak.

    Nem véletlen, hogy az MI legfejlettebb változatáról, a mesterséges szuperintelligenciáról már valódi fizikai fenyegetésként beszélnek az ezzel foglalkozó vezető amerikai tudósok is. Miközben tehát az egyik oldalon a technológiai fejlődés ígérete csábít, a másikon súlyos etikai, társadalmi és túlélési dilemmák tornyosulnak.

    Ebben a podcastban megpróbáljuk megérteni, mifelé tart ez a rohanás – és vajon az MI-fejlesztők az emberiség érdekében képesek-e megőrizni a józan eszüket. A felismerésekben segítségünkre lesz Tilesch György, a mesterséges intelligencia nemzetközi szakértője, de a beszélgetés során Friderikusz Sándor több fajsúlyos kérdésben is kikéri a legilletékesebb, a MI egyik alkalmazott formája, a ChatGPT véleményét is, így a hazai nyilvánosságban tudomásunk szerint ez az első interjú magával a géppel, pontosabban a gép emberhangú változatával.

    Ha kíváncsi a Tilesch Györggyel két és fél éve, 2023 márciusában készült podcastunkra, erre az alábbi linkre kattintva tudja azt megtekinteni:https://www.youtube.com/watch?v=p3EEIwEIlMs&t=1964s


    Hogyan támogathatja a munkánkat?


    - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket:

    https://www.donably.com/friderikusz-podcast


    - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:

    https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast


    - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak:

    Név: TV Pictures

    Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081

    Közlemény: Podcast-támogatás


    Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):

    HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000

    BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB


    Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!


    Kövessenek, kövessetek itt is:

    youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast

    Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast

    Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast

    Amazon Music: https://music.amazon.com/podcasts/a159b938-d63e-4927-9e9b-bea37bc378d3/friderikusz-podcast

    Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g

    Youtube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14r

    Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi

    Deezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535

    Show More Show Less
    1 hr and 42 mins
  • FRIDERIKUSZ MOST: Bűnös titkok, piszkos kezek, 2007. /// Friderikusz Archív 345.
    Jul 12 2025

    Mi a politikai korrupció természetrajza? A minden szakmában fellelhető emberi gyengeségből adódik, vagy magából a rendszer működési mechanizmusából következik a lehetőség a személyes haszonszerzésre? A Friderikusz Most egyik 2007-es adása ennek kapcsán vette górcső alá az akkoriban nagy port felvert Zuschlag-ügyet, amelyben a volt MSZP-s politikust, Zuschlag Jánost fiktív ifjúsági szervezetek révén elsikkasztott állami támogatások miatt vádoltak meg. Az adás nemcsak a politikusi machinációk természetrajzát vázolta fel, hanem egy titokban rögzített hangfelvételt is bemutatott, ennek nyomán egy földvásárlás kapcsán lelepleződött a móri önkormányzat döntéshozatali gyakorlata. A két történet egyaránt példázta, hogyan fonódik össze a politikai érdek, a közpénz és a hatalom. A műsorban Majtényi László, az Eötvös Károly Intézett elnöke és Miklósi Zoltán filozófus segített értelmezni, hol kezdődik az egyéni felelősség és hol válik intézményessé a korrupció. Nem mellesleg, ezek a történetek a mai közéleti viszonyok tükörképeként is felfoghatók, és talán végig gondolásra érdemes, hogy az azóta eltelt 18 év során miben, mennyiben változott a magyar politikai morál!Hogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!Kövessenek, kövessetek itt is:youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcastFacebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcastInstagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcastAmazon Music: https://music.amazon.com/podcasts/a159b938-d63e-4927-9e9b-bea37bc378d3/friderikusz-podcastSpotify: https://spoti.fi/3blRo2gYoutube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14rApple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfiDeezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535

    Show More Show Less
    53 mins

What listeners say about Friderikusz Podcast

Average Customer Ratings

Reviews - Please select the tabs below to change the source of reviews.

In the spirit of reconciliation, Audible acknowledges the Traditional Custodians of country throughout Australia and their connections to land, sea and community. We pay our respect to their elders past and present and extend that respect to all Aboriginal and Torres Strait Islander peoples today.